Egymilliónak nem tetszik

 2011.10.24. 08:00

Jó volt látni, hogy ilyen sokan kimentek október 23-án a tüntetésre, jóval többen voltak, mint március 15-én. Számháborúba nem bocsátkoznék, de 50-60 ezren biztosan lehettek. Elgondolkodtató, hogy a népvezér bértapsolós március 15-i beszéde után idén inkább az Európai Tanácsban vett részt. Mondjuk ez nem is annyira baj, meg az Index összevágott amúgy is egy október 23-as beszédre valót. Persze joggal felvethetjük, hogy Viktorunk például március 15-én elhangzott dörgedelmei ellenére miért siet Brüsszelbe, a süllyedő hajó fellegvárába, amit mi amúgy is lehagyunk. De ezzel most ne foglalkozzunk.

Sokkal inkább azon érdemes töprengeni, ami a Millás tüntetés kapcsán hangzott el, leginkább negatív irányban. Ugye volt a közismert dal, amit mindenki meghallgatott és megnézett, mindenkinek az agyában pörgött a refrén. Nem a művészet csimborasszója, de kétségkívül kifejezi a csoportosulás mondanivalóját. Ezzel kapcsolatban elhangzott a Mandineren egy válasz, aminek a bornírtsága és cinikussága engem eléggé zavart. Egyrészt nyilván szóvá lehet tenni azt, hogy az énekes nem a mélyszegénységből kiált hozzánk, továbbá feltehetően nem túl piacképes a diplomája sem, de nem hinném, hogy egy Mandinerre írogató politológus hallgató ebben sokkal különb lenne. A Fidesz bukása utána biztosan nem. Sőt, a nagy társadalmi változások kigondolói (például Kossuth, Széchenyi, Deák, de akár Rousseau vagy Montesquieu) túlnyomó többségében a kandalló melegénél vetették papírra elveiket, és azon gondolkodtak, hogy vajon milyen bort kortyolgassanak este. Nyilván voltak lengyel hajógyári munkások is, de ez kevésbé jellemző. Az értelmiségnek sajnos van egy ilyen feladata, hogy népmozgalmak élére kell állnia, '56 októberében is egyetemisták kezdtek el tüntetni. Arról meg nem venni tudomást, hogy a piacképes tudással rendelkezők lábbal szavaznak, és lelépnek ebből az országból, pörköltszaft ide vagy oda, igen szerény meglátásom szerint égbekiáltó korlátoltságra vall.

Aztán jön Kumin Ferenc írása, aki nagyjából maga sem tudja, hogy mit akar, de leginkább arra céloz, hogy jó kommunikációs érzékkel megáldott újgazdagok hóbortja ez az egész mozgalom. Persze van olyan is, aki ezt komolyabban elemzi. Nekem csak egy egyszerű benyomásra futja: szerintem a mérsékelt jobboldali értelmiség hangadói arisztokratikus megvetéssel viseltetnek minden ilyen kezdeményezés iránt. Az ideák toposzai az elefántcsont-toronyban nyilván sokkal izgalmasabbak. Természetesen megvannak a Millának is a maga hibái, de ennyi embert rég szólítottak már meg, ami annak fényében lényeges, hogy az LMP kezd elhalni, a bizonytalanok aránya pedig 55% körül van. Persze lehetnek valakinek ellenérzései, szóvá teheti, hogy egyelőre kevés a cselekedet és sok a beszéd, naponta van kisebb-nagyobb tüntetés, de a kezdeményezés akkor is bíztató. Amíg ezt kulturált formában teszi, nem is gond, a szervezett Facebook trollkodás már annál inkább.

Ami elsikkad, hogy a Milla lényege épp a sokszínűségében rejlik. Megjelent egy szakszervezeti, egy esélyegyenlőségi, egy kulturális és egy szabadságjogi vonal, amelyek követelései viszonylag nehezen rendezhetőek egységes programmá. Azonban nem is cél az, hogy egy felülről irányított, végtelenül központosított pártgépezetet uraljanak, amire talán ismerhetünk ma példát. Úgy gondolom, hogy itt alakulhat ki az a nemzeti minimum, amiért talán 1989-ben Orbán is harcolt volna Demszkyék mellett. Most nem a kötelezően kifüggesztendő pártmanifesztumra gondolok, és nem is az alkotmány asztalára, illetve más giccsre, ami lejáratta a nemzet fogalmát. Itt olyan alapértékekre tessék gondolni, mint a valós pluralizmusra épülő demokrácia, a közigazgatás normális működése, a sajtószabadság, a művészeti szabadság, a közélet feletti civil kontroll, a minőségi közszolgáltatások iránti igény, a kiszámítható, befektetőbarát gazdasági kormányzás, amely nem zárja ki a legelesettebbek segítését. Ezek korlátozottságának, illetve hiányának következményei mostanság válnak kézzel foghatóvá, az elvont elmélkedések köréből most kerülnek a jelen rideg valóságába.

Ugyanis egyre több embernek lesz elege a kirekesztő, aki nem velünk az ellenünk van politikából. Egyre több embert fog zavarni az egészpályás letámadás, ami nem tűr ellentmondást vagy különvéleményt. Mind többen és többen vetik föl, hogy a megszerzett hatalommal kezdeni is kellene valamit, nem állandóan a kommunistákra mutogatni és fröcsögni. Sokak jönnek rá, hogy a király meztelen, és Szíjjártó lózungjai mögött nincs tartalom, mivel itt csak a kommunikáció a lényeges. Eladni bármit bármi áron, mindezt úgy, hogy a tévedhetetlenség látszatát fenntartsák. Napról napra mondják ki tömegek a nem tetszik a rendszer mellett, hogy miért nem tetszik, és hogy mit szeretnének.

Nyilván a Millát még áthatja az amatőrség bája, de amint ez letisztul, és valami egységes gondolat fogalmazódik meg, előfordulhat, hogy végre nem azon kell töprengenünk, hogy a darabokra hulló MSZP vagy a Jobbik adja föl az utolsó kenetet ennek az országnak...

Update: Troll a KIM-ből

Címkék: politika forradalom sajtószabadság

A bejegyzés trackback címe:

https://kazisztan.blog.hu/api/trackback/id/tr593325388

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Félelmetes mondatok 2011.10.27. 20:56:19

A Mandineren Dobray tollából a millások tüntetésének felszólalóit bíráló írás jelent meg. Azzal egyébként nincs baj, hogy Dobray picit "helyére teszi" a tüntetőket, kétségtelen, hogy létük és akciójuk jelentőségét, "történelmi" jell...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása