Alapvetően mindig pozitívan állok azon kezdeményezésekhez, amelyek célja, hogy valami értelmeset és jót hajtsanak végre egy országban, még akkor is, ha többségükkel nem értek egyet. Ennek apropóját az adja, hogy megjelentek az első kiszivárgott információk az újságokban a kormány nagyobb szabású intézkedéseiről.
Többen úgy gondolták (így én is), hogy a semmire épülő kampányt a Fidesz az önkormányzati választásokig nem fogja megtörni szavazatmaximalizálás végett. Talán álszentség is lett volna már ekkor csapkodni az asztalt, hogy várjuk az intézkedéseket. Viszont arra senki nem adhat magyarázatot, hogy mi a bánatért kellett várni közel fél évet arra, hogy a kormány lerakjon az asztalra egy érdemi vitára alkalmas javaslatcsomagot. Egészen megdöbbentő és érthetetlen számomra az, hogy Bajnaiék kisebbségben sokkal nagyobb konfrontációt vállaltak föl, mint Orbánék a kétharmados többség birtokában. Mindezek miatt a Bajnai-Oszkó páros munkássága talán elfogultság nélkül is tiszteletre méltónak tekinthető.
A volt pénzügyminiszter egy interjúban pont ezt hozta fel, és jogosan kérte számon az ujjal mutogatás helyett a reformokat. Úgy látszik, hogy ebből valami megvalósulhat, még akkor is ha a híradások szerint komoly viták folynak a párton belül. De ha vita van, az azt is jelenti, hogy van miről vitázni, és ez mindenképpen üdvözlendő. Nézzük meg, hogy milyen főbb területekről ír a HVG.
Miután a nyugdíjakat méltóztatta einstandolni a kormány, legalább annyi tudható, hogy a megtakarítások 63%-át tervezi az államadósság csökkentésére fordítani. Azt leszámítva, hogy ez az intézkedés az 50-es évek hangulatát idézi, legalább annyira jó, hogy jelentős mértékben csökkenti a kamatkiadásokatat. De a lopás után én annyit elvárnék, hogy a teljes összeget fordítsák erre, és ne tapsoljanak el 1000 milliárdot folyó kiadásokra. A cikk szerint a nyugdíjkifizetéseknek egyenlőnek kell lennie a járulékokból befolyó összeggel. Ennek közgazdászként nagyon örülök, hiszen megszilárdítja a rendszert, ugyanakkor azt is látni kell, hogy az alacsony járulékfizetési hajlandóság, a magas szürkefoglalkoztatottság és az öregedő népesség miatt ez középtávon is erős nyugdíjcsökkenéssel jár majd, ami nem feltétlenül szerepelt a kampányban. A rokkantnyugdíjasok felülvizsgálata szintén üdvözlendő, de fontos megjegyezni, hogy a rendszerből így kikerülő emberek átkerülnek a másikba, nevezetesen a munkanélküli és szociális segélyezési körbe, hiszen nem a legjobb és legképzettebb munkaerő választotta ezt a rejtett munkanélküliségi formát.
Azt azonban semmiképpen sem látom be, hogy mitől fog növekedni a törvényes foglalkoztatás Magyarországon. Biztosan nem fog napokon belül 1 millió új munkavállaló megszületni, minden munkanélküli piacképes szakmát szerezni, a leszakadó térségekben pedig nem fognak sorra magas hozzáadott értéket előállító gyárak megjelenni, amelyek termékeit nem fogja ripsz-ropsz felszívni a csak lassacskán magára találó német gazdaság. És még ha azt feltételeznénk, hogy a kormány mindent megtesz a versenyképesség növelése érdekében, akkor sem várhatnánk az első eredményeket 5-10 évnél korábban. A viszonylag olcsó munkaerő nem minden, amit bizonyít, hogy évek óta léteznek hiányszakmák. Emiatt túlzónak tartom a bevételi oldal ilyen mértékű növekedését, így minden GDP-arányos mutatószám javulását (költségvetési hiány, államadósság stb.) is túlzónak vélem.
Az egészségügy és az oktatás terén Oszkóhoz hasonlóan sokkal fontosabbnak tartanám a forráskivonás helyett a minőség javítását, a pazarlás fékezését. Emellett furcsának gondolom, hogy még senki sem tüntetett emiatt, illetve senki sem szembesítette a kormányt azzal, hogy miket mondott a korábbi években azokra, akik a forráscsökkentést fel merték vetni (de más területekről is hiányolom a kontrázást). Nyilván hatalmas öngól a kommunista népszavazás, amely kizárta a tandíj és a vizitdíj lehetőségét, megfosztva e területeket jelentős forrásoktól és a közszolgáltatások tudatosabb fogyasztásától.
Ami érdemi előrelépést jelentene, hogy az állam átvesz feladatokat az önkormányzatoktól, és összevonja azokat, az már részletkérdés, hogy ezt kistérségnek vagy járásnak nevezik-e. Ezzel növelhető igazán a hatékonyság, jelentős összegek takaríthatóak meg. Fékezhető lenne az önkormányzatok ész nélküli eladósodása. Ugyanakkor az ilyen nagyfokú központosítás az adott helyzetben sajnos felveti egy erősen autoriter állam kiépülését, továbbá az egyház és az állam közötti határvonal elmosódását.
Igyekeztem átvenni címszavakban a legfőbb területeket. Minden fenntartásom ellenére őszintén nagyra értékelem, hogy közel egy év kormányzás után van kormányprogram, nem ötletszerű bohóckodás, mint amilyen a bérkommandó, a válságadók, az alkotmányozás és az SZJA-csökkentés volt. Főleg, hogy ezek társadalmilag kevéssé igazolható gondolatok mentén zajlottak. Holnapra azonban okosabbak lehetünk.
Update: Titkos Orbán-csomag: Matolcsy utolsó dobása, Navracsics felelőssége
