Nem írtam. Sokáig. Mert egyszerűen tényleg nem történik semmi új, és már nyáron is ezzel voltam bajban. Lényegében a kormányt demokráciákban kordában tartani hivatott intézményeket teljesen einstandolták pártszolgálatos emberek. Jó, jó, időnként a bíróság visszaszól, hogy azért a kollégákat nem kellene nyugdíjazni, de a kirúgás után a számlát kiegyenlítik, az akadékoskodó főbírákat felveszik aktatologatónak. Esetleg Áder felcsapja a legfelső aktát az asztalán, és egy kicsit elgondolkodik, de végül megnyugszik, mert az alkotmánybíróság úgyis teszi majd a dolgát. Vagy az egyetlen rádió, amely vissza mer szólni a hatalomnak, sorozatosan veszíti el műsorszórási lehetőségeit, és ellenzéki jelképpé magasztosul, de még számtalan más területet lehetne felsorolni.

Ami mindezek közül lényeges, az a felsőoktatás céltudatos szétverése. Lehet érvelni azzal, hogy az országnak nincs lehetősége jobban támogatni a hallgatókat, ugyanakkor azt is figyelembe kellene venni, hogy ez az egyetlen tényező, ami növelheti az ország termelékenységét, pont ezért kellene erőn felül pénzt fektetni az egyetemekbe. A rendszer ésszerűsítésének szükségességét senki sem vitatta, csak ismételten átestünk a ló túloldalára. Korábban én is kifejtettem a tandíj szükségességét, ugyanakkor azt is, hogy a jelenlegi megoldás már jelentősen akadályozza a szegényebbek hozzáférését a felsőoktatási intézményrendszerhez, és ezáltal lényegében lehetetlenné teszi, hogy a kellő kitartással és szorgalommal megáldott, de szerényebb körülmények közül érkező fiatalok kitartó munkával jobb életet biztosíthassanak meguknak és leendő családjuknak. Az idézett Véleményvezér cikkhez fűzött megjegyzés hozza azt a gyors fejszámolás után többek által ismertetett tényt, hogy a jelentős kamatkedvezménnyel biztosított diákhitel az államnak akár már középtávon drágább, mint jelenlegi formájában fenntartani a finanszírozást. Csak hát melyik politikus gondolkodik 4 évnél tovább? A Véleményvezér azonban - rendkívül korrekt és tényszerű érvelése ellenére - egy dologban mélységesen téved, és ezért cikkeiből nekem leggyakrabban a világ romlottságára folyton rácsodálkozó naivitás tükröződik. Az a kellemetlen és rideg valóság, hogy az érveikre mélységesen szarik a népvezér és köre. Teljesen más a szempontrendszerük. Nyilván egy szűk, társadalmunk súlyos kérdéseit érdeklő közösségnek elgondolkodtatóak az írásaik (engedelmükkel magam is ide sorolnám), de egyébként egészen bátran lehúzhatnák a rolót. Fontos az értelmiségi lelkiismeret, de hát azért nem lehet 20 deka parizert kapni a közértben.

A másik ok, amiért rugózom ezen a felsőoktatási romboláson - komoly közgazdasági aggályaim mellett, hogy ugye mely politikusnak is jó az, ha gondolkodni képes, önálló véleménnyel bíró emberek mennek az urnákhoz. Nyilván jobb, ha a nép egyszerű fia csavarokat húz meg egy (multi által felhúzott) gyárban, és megmarad boldog tudatlanságban. Ezzel nem szeretném megbántani természetesen a kétkezi munkásokat, egyrészt mert régóta tudjuk, hogy a munkásosztály mire képes, ha akar, másrészről ez a gondolkodásmód teljesen téves. Ameddig recesszió van, addig pont a legszegényebbek érzik meg a válságot, nekik nincsenek tartalékaik, és amikor éppen a hó elején feladott csekkek után már nem jut pénz kenyérre, akkor erősen elgondolkodnak azon, hogy jó irányba tartanak-é a dolgok. Jelenleg a lakosság 18%-a gondolja így. Más, kevésbé kimunkált, de sziklaszilárd szempontrendszer - hasonló következtetéssel. És egy egyszerű ember is levonja a következtetést. Egyfelől juthat arra, hogy további álomvilágban kíván élni, és elfogadja azt az érvelést, hogy mindenki ártani akar a magyaroknak, és minden különféle kisebbségek miatt rossz. Avagy arra jön rá, hogy a világban vannak bizonyos tényszerű összefüggések, amelyek Magyarországra is érvényesek, ezért nem érdemes széllel szemben. Ez az út sajnos rettenetesen súlyos vitákkal van kikövezve, de igen szerény meglátásom szerint csak ez az egy működhet. Hogy miképpen lehet újra demokratikus alapokra helyezni az alkotmányt, a pártkatonákat kirobbantani az elfoglalt intézmények éléről, avagy levágni a gazdasági klientúrát az állami pénzcsapról komoly kérdések, de még nem tartunk ott.

Hogy az aktuális eseményekről eltereljük a figyelmet, persze elő lehet venni az ügyeletes bohócot a pöttyeivel, vagy hogy éppen (n+1)-edikre sikerül-e eltalálni, hogy melyik lesz az elszakadás/fordulat/fellendülés éve, avagy mennyire kiugró a beruházási szint. De játszhat a kezünkre az is, hogy éppen valaki sokadik alkalommal nekiáll zsidózni az országgyűlésben (vonatkozó naiv Véleményvezér írás). Abból is látszik, hogy csak összefogva lehet elérni bármit is, hogy az országos méretű közfelháborodás ösztökélte nagy nehezen arra a pártokat, hogy tiltakozzanak, esetleg magyarázkodjanak egy nap késéssel. Ugyanis mindez képmutatás, hiszen a felszólalás közben senki sem kérte ki magának ezt a stílust, és még Szanyi Tibor is jól elröhögcsélt 2 méterre a nyíltan zsidózó társától. Lassan mozdul a rendszer. De az biztos, hogy helyettünk senki sem fog cselekedni a Fideszt örökké bebetonozó választási rendszer, avagy a jövő termelékenységében hosszú évtizedekre versenyhátrányt szavatoló oktatási forráskivonás ellen. Leszakadó ország tele komplexussal. Avagy ha tenni akarunk és merünk ellene, akkor első körben el kell zavarni a korrupt és dilettáns vezetőket, és a felperzselt földön elkezdődhet az ország társadalmának és gazdaságának újjáépítése. Mindkettő legalább annyira fontos, és erre a hallgatói képviseletnek is rá kellene jönnie.