Az elmúlt egy év alatt az újságok főcímét böngészve óhatatlanul eszébe jut az embernek, hogy lényegében egy valóságshow szereplői vagyunk. Viszonylag nagy valóságshow, hiszen durván 10 millió szereplővel fut. A műsor célja egy hatalmas kísérlet arra vonatkozóan, hogy milyen mértékig lehet a zembereket hülyének nézni.

Bár nem szeretem az összeesküvés-elméleteket, hiszen általában nevetségesek és komolytalanok, de olybá tűnik, hogy tényleg az emberek figyelmének lekötése a kormányzati kommunikáció egyetlen célja, és ehhez bármilyen eszközt és szereplőt szívesen igénybe vesz. A háttérben pedig csendben épülnek a négyharmados hatalom bástyái.

Felsorolva az eszembe ötlő példákat, elsőként a legdurvábbal kezdeném, ez talán az egyetlen olyan bedobott gumicsont, aminek valóban hatalmas tétje volt. A médiatörvény. Míg a a magyar és az európai közvélemény joggal felháborodott azon, hogy a hatalom egyetlen igazi ellenőrző erejét szeretné megtörni a nemzeti együttműködés, ez óhatatlanul elvonta a figyelmet arról, hogy közben 3 millió dolgozó 10 évi megtakarítását rabolta el szeretett vezetőnk. Emellett az is erőteljesen elsikkadt, hogy kvázi kiherélték az Alkotmánybíróságot, ugyan volt egy-két kisebb tüntetés, de semmi extra. Pedig szerintem a magántulajdon sérthetetlensége a demokrácia és a jogállamiság egyik alappillére.

A másik tromf a nép embere, Schmitt Páll, aki lényegében Fekete Pákó-i magasságokba kezd emelkedni, csodálom, hogy nem csapott le rá még az egyik TV csatorna. Köztársasági elnökünk egyetlen dologban remekel, az aláírásban. Persze az ehhez fűzött ajánlások az álamfőnek nem mennek mindig olyan jól, de ezen legalább jól elröhög a fél ország (a 40 milliós játszma című borzalom egyetlen értékelhető mozzanata is ehhez kapcsolódik). Korábbi kavics a hétköznapok állóvízébe az elnöki hivatalból kiküldött alkotmányjavaslat (már ha emlékszik valaki még rá, hiszen az átlag halandó politikai memóriája kutatások szerint 2-3 hónap). A magasabb intellektussal megvert honpolgárok pedig morfondírozhatnak azon, hogy vajon mennyire volt a szocialista rendszer kegyeltje az olimpiai bajnok vívó azáltal, hogy kinevezték az Astoria szálló igazgatóhelyettesévé, és vajh mennyire működhetett együtt az akkori titkosszolgálatokkal egy olyan szállóban, ahol ez a sok nyugati vendég miatt alapvetően meghatározó volt.

A Fidesz másik Buster Keatonja vitathatatlanul Lázár János. A kormány megalakulása után vált a pártban igazi erőemberré, és már-már úgy tűnt, hogy komoly pozícióra tehet szert. Nyilván ez a nemzetvezetőnek nem állt érdekében, és nem feltétlenül búsongott azon, hogy frakcióvezetőjét kompromittálták pár dologgal. Először jött a szolgálati autós balhé, ahol szert tett az elmés Lézer János gúnynévre, de ha ez nem lenne elég, akkor előkerült a hangfelvétel a hódmezővásárhelyi közgyűlés üléséről. Bár az inkriminált mondatok kétségkívül szövegkörnyezetükből kiragadottak, de még így is elfogadhatatlanok olyasvalakitől, aki még életében nem dolgozott semmit. És ekkor vonhatunk párhuzamot Matolcsy Györggyel, aki szintén közröhej tárgya, egyetlen előnye, hogy csak és kizárólag Orbán Viktornak köszönheti létét. De említhetnénk Kósa Lajost is, aki a nevezetes államcsődöt vízionáló megszólalásával kompromittálta magát kellőképpen, Twitteres és naptáras Deutsch Tomit. Egyes képviselők meg nem veszik észre, hogy ömlik a számlájukra a pénz. Egy a lényeg, vagy valaki legyen senki, vagy ha valaki, akkor bármikor elő lehessen húzni a tarsolyból valamit, ezáltal biztosítva, hogy vezérünk egyeduralma ne kérdőjeleződhessen meg egy pillanatra sem.

Felhozhatnánk továbbá a Fidesz kommunikációjának legfontosabb elemeit, a hülye és idétlen frázisokat, amelyek a választások előtt és után is kellőképpen beleégtek a választók agyába. Csak a néhány a sok közül: bankárkormány, nemzeti konzultáció, megszorítás, fülkeforradalom, nemzeti együttműködés. A frázisok mellett pedig idiótábbnál idiótább ötletekkel tesztelik folyamatosan a közvéleményt: gyermekek után járó szavazójog, vármegyék visszaállítása, tankötelezettség korhatárának leszállítása, védett állatokra történő vadászat, avagy elnevezzünk-e Elvis Presleyről közteret, Liszt Ferencről repülőteret Budapesten. A próba után persze nagy kegyesen meg tudják gondolni magukat, a nép ismét elégedett. A szórakoztatásügyi államtitkár hetente előrukkol valami klassz üggyel, ami mellé szép történetet költ az udvari sajtó is a hatás fokozása kedvéért. Az európai imázs kialakítása érdekében pedig elhiszik, hogy az EU-nak nincsenek olyan emberei, akik hiánytalan formában ismernék a médiatörvény vagy az alkotmánytervezet szövegét.

Ezek mellett óhatatlanul elsikkad a figyelem arról a tényről, hogy a Fidesz bőszen építi autoriter államberendezkedését, és rohamléptekkel bontja a demokrácia utolsó végvárait (lásd Alkotmánybíróság, köztársasági elnök, médiahatóság, igazságszolgáltatás, rendvédelem, Állami Számvevőszék, közmédiumok). Mindez persze némi tejszínhabbal elmenne, ha tennének valamit a tragikusan működő közigazgatás, a strukturális munkanélküliség, a középtávon összeomló nyugdíjkassza, a borzalmas oktatás és egészségügy terén is, de nem, egy éve állunk egy helyben. Bennem felmerül a kérdés, hogy azok után, hogy jól megmutatták mindenkinek, hogy mennyire nyertek, és megkeresik a betevőt jónéhány évre előre, mi a céljuk? Mi a bánatért kormányoznak?

Update: Nemzeti lózungok szótára