Hrabal hőse úgy mondja el a mondókáját ugye, hogy közben szinte levegőt sem vesz, a könyvben nincs pont, semmi sem szakítja meg a monológot. Az infláció is valami ilyesmi dolog, nem szokott megállni a határokon, nem foglalkozik a törvényekkel. Márpedig egyesek azt hiszik, hogy igen. Ez legutoljára szinte teljesen zárt gazdaságoknak sikerült, de a Szovjetuniónak sem jött jól az 1973-as olajválság, Észak-Koreának meg még ennyire sem működött.

A válságadókat két szempontból érdemes vizsgálni. Politikailag és gazdaságilag. E két eltérő nézőpont által értékelhetőek az intézkedések, és megérthető, hogy mi áll a háttérben. Most már évek óta halljuk, hogy simán lehet olyan, hogy nagy államadósság és költségvetési hiány mellett nincs szükség megszorításokra (sőt, a Bokros-csomag anno marhaság volt), hovatovább ekkor lehet igazán beindítani a pénzosztást. Nem kell közgazdasági zseninek lenni, csak a saját pénztárcánkra kell gondolni: az nem megy, hogy feleannyi pénzből kétszer olyan jól élünk. Kár.

Ezért aki gazdaságilag próbálja vizsgálni a válságadókat, az az egészet értelmezhetetlennek tartja. A válságadók jelenlegi formájukban súlyosan piactorzítóak, az ország nemzetközi versenyképességét csökkentik, és egy befektető is igen alaposan meggondolja, hogy egy olyan országba tegye a pénzét, ahol azt bármikor einstandolhatják. Persze annyi haszna kétségkívül van az egésznek, hogy ebből bejön pénz (bár társasági adóból valamennyi elmegy).

Ám ha politikailag nézzük, hatalmas húzás, minden elismerésem az Orbán-kormányé. Az emberek nem szeretik az adókat, főleg nem azok emelését. Ezért zseniális lépés, hogy az infláción keresztül szedik be azt az adót, amit az SZJA kulcs csökkentésén elveszítettek. Azt állítani azonban, hogy a cégek nem fogják továbbhárítani az adókat, több mint badarság. Az érintett vállalatok közül több erőteljesen oligopol piacon dolgozik, és itt lehet a legerősebb drágulást tapasztalni: a MOL ceruzája is vastagabban fog mostanság (holott a forint valamiért erősödik, és ugyan a kőolaj ára emelkedik, de napjainkban érte csak el újra a 100$-os szintet), emelkedett a gázár (a kisebb emelésért cserébe 2 hónap után lezárhatják a gázt a cégek), nőtt az áramár. Nagyobb lett a bankok kamatmarge-a, azaz a hitelek és a betétek kamatlába közti különbség, és a válságadó nem hinném, hogy arra ösztönözné a bankokat, hogy KKV hitelekkel árasszák el a piacot. Persze a tisztánlátás végett megjegyzendő, hogy kevésbé nőttek az árak a telekommunikációs szektorban, ahol nagyobb a verseny.

Az egészben szerintem az a csodálatos, hogy a nép a multiellenes mámorban tobzódva, tapsikolva és ujjongva fizeti meg az adót, csak éppen a többség nem tud róla. Az infláció pedig a szegények adója, ők a jövedelmük sokkal nagyobb részét költik fogyasztásra, ráadásul az egészre azért van szükség, hogy a középosztálynak jutó jövedelemátcsoportosítást fedezzék. A pénz másik részét meg a 10 év alatt felhalmozódott nyugdíjmegtakarításokból dobják össze. Azt hiszem nem kell hatalmas empátiával rendelkeznünk, hogy beláthassuk, ez így bizony nem túl fair.

Címkék: infláció megszorítás multik válságadó

A bejegyzés trackback címe:

https://kazisztan.blog.hu/api/trackback/id/tr22636586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.